8. - Psychology

Meglepetten kaptuk egymás felé a fejünket Jung Sooval, mert valószínűleg egyre gondoltunk. Mindketten felálltunk az asztaltól és odamentünk a pulthoz.

   - Hyori, itt meg mi folyik?

   - Törzsvendég a lányok szerint, nyitás óta idejár.

   - De miért hív titeket pillangónak?

   - Csak Minniéket, engem nem.

   - Veled miért kivételezik?

   - Nem tudom… Biztos azért, mert én vagyok az „új lány”. De azt nem tudom, hogy őket miért hívja így.

   - My beautiful ladies! Can I have your time, I have something to tell you.

   - Tényleg angol, vagy csak tetteti?

   - Eddig csak angolul hallottam beszélni, de mindig hátramennek az irodába.

   - So, can we go to the office?

   - Umm… John…

   - Sorry but they can’t because they’re with us now.

   - Siwon, mi a fenét csinálsz?!

   - Végzem a munkámat.

   - Is there a problem, little boy?

   - No, John, we can go. – belekaroltam és elindultunk hátra, de egy pillanatra visszafordultam – Siwon, meg ne szólalj!

   - Bocs, hogy segíteni akartam… - morgolódtam félhangosan.

   - Minnie, come with us too.

   - Yes, I’m coming. – utánuk siettem. Magunkra zártuk az ajtót, hogy ne zavarhasson meg minket senki, hiszen fontos dolgokról kell tárgyalnunk.

   - Hyori, hol találom a mosdót?

   - Arra, azon a folyosón kell végigmenned és a bal ajtó. – mutogattam hátra.

   - Köszönöm. – rá mosolyogtam, aztán el is tűntem.

   - Fura…

   - Mégis mi?

   - Semmi, csak… tegnap még olyan bunkó volt, ma meg mondhatni a szöges ellentéte.

   - Ő már csak ilyen, de a munkájában kifogástalan.

   - Elhiszem. Te is az vagy?

   - Gondolom, de magamról nem tudok nyilatkozni. Igyekszek mindent 120%-osra elvégezni.

   - Jó rendőrnek lenni?

   - Nem a legbiztonságosabb, de én választottam. Mindig is ez akartam lenni, ahogy az apám is ez volt.

   - Milyen határozott vagy. Én nagyon sokáig nem tudtam, hogy mit is kéne csinálnom, aztán találkoztam Min Hyevel. Egy egyetemre jártam vele és… Bocsi, nem akarlak untatni.

   - Semmi gond, folytasd csak. Jól esik néha másról is hallani, nem csak a különböző gyilkosságokról, drogügyekről és hasonlókról.

   - Sok ilyen ügyed van?

   - Erről nem igazán beszélhetek…

   - Megértem, sajnálom.

   - Nem kell, de mesélj még magadról.

   - Biztos akarod?

   - Ráérek, nem?

   - Hát jó… Tehát, Minnievel egy egyetemre jártunk. Ő mesélte, hogy egy ilyen bárt szeretnének nyitni, de akkor még nem tudtam, hogy én is velük fogok dolgozni. Eleinte pszichológus szerettem volna lenni, de rájöttem, hogy az túlságosan felelősségteljes hivatás, az pedig nem nekem való. Túl nagy lenne a nyomás…

   - Értem, de miért pont egy bár? Miért nem mentél… mondjuk étterembe.

   - Mert itt jó a fizetés, de a napom nagy része szabad. Plusz, itt kifejezetten jól lehet tanulmányozni az embereket.

   - Nálam mi a diagnózis? – próbáltam viccesebbre venni a formát.

   - Hm… Amikor az édesapádról beszéltél, akkor megváltozott az arcod, olyan komor és szomorú lett. Ha nem veszed tolakodásnak… mi történt vele?

   - Nos…