13. - Verseny

„Már számos versenyen vettem részt, Siwonnak esélye sincs ellenem. Bízok Villámban és a tudásomban, így nem veszíthetek.” – magabiztosan ültem fel a motoromra és a fejemre húztam a sisakot – Na, mi lesz nagyfiú, csak nem beijedtél? – gúnyolódva csaptam le a plexit. Mivel késő este volt, ezért nem igazán volt forgalom… mi mégis inkább a külvárosba mentünk.

   - Még mit nem! – én is felültem – Készülj a válaszadásra, mert csúnyán le foglak hagyni. – felvettem a bukót és már indítottam is.

Hasonlókép tettem én is. Mindketten odaálltunk a „rajtvonalhoz”, egymásra néztünk és elindultunk. Mindenképp elsőnek kell lennem, mert nem akarok elmondani neki semmit, már így is többet tud a kelleténél.

Tényleg jó, nagyon szorosan jön mellettem. De kellenek az információk, ezért mindent bele kell adnom… ráadásul nem veszíthetek pont egy nő ellen, túl ciki lenne.

Már majdnem elértem a kijelölt célt, mikor a tükörben megláttam, hogy követnek minket, nem is akárkik… nagyon is jól ismerem ezeket az alakokat. Tudtam, hogy ezzel veszíthetek, de le kellett térnem a megbeszélt útról, ezért a legközelebbi kis utcába kanyarodtam…

Nem értettem, hogy miért tért el a tervtől, de nem is érdekelt, mert így legalább nyerhetek. De gyanús volt az a kisebb csapat, aki követte, ezért én is utánuk mentem. Kilométereken keresztül mentem velük, de mintha nem akartak volna megállni. Vajon előlük menekül, vagy csak velem akar szórakozni?

„Szóval John így akar velem szórakozni? Ám legyen, akkor kapjanak el, ha tudnak!” – gyorsítottam a tempón és elkezdtem össze-vissza cikázni a városnegyedben. Kövessenek, ha tudnak…

Egészen kiszáguldottunk a város széléig, mikor végre egy gyártelep-szerű helyen megálltak. Én a háttérben parkoltam le, reménykedve abban, hogy még nem vettek észre…

   - Mi a fenét akartok tőlem, mi? – levettem a sisakot és magam elé tettem. Körbenéztem, de nem láttam Siwont. Remélem volt annyi esze, hogy lelépjen. Bár, zsaruról beszélünk…

   - Jöttünk egy kicsit játszadozni.

   - Ch… Üzenem Johnnak, hogy nem ölheti meg a Pillangót. – visszavettem a fejvédőt és indulni készültem, mikor az egyik csávó elkapott és lerántott a motorról.

   - Nem mész sehova!

   - Képes lennél megütni egy védtelen nőt? – pislogtam rá ártatlanul.

   - Ha legalább az lennél, te kis molyocska.

   - Oké, így is játszhatunk… - leszedtem a sisakot és a földre dobtam, majd rohanni kezdtem az egyik férfi felé. Előkaptam a pisztolyomat és futás közben a fejének szegeztem. Alig 3 méternyire lehettem tőle, mikor egy másik oldalról belém rúgott, amitől a földre zuhantam. Bordáimat fogva próbáltam feltápászkodni… - Nem túl jó érzés, mikor az embert bakancsban rúgják oldalba.

   - Te akartad. Nos, még egyszer, mi is volt az üzeneted a főnöknek? – belemarkoltam hajába és úgy húztam hátra a fejét, hogy rám nézzen.

   - Hogy a Pillangót soha nem ölheti meg, akkor is tovább fog élni, ha engem itt és most kivégeztek! – szabad kezemmel megragadtam csuklóját és pár fordulással mögé kerülve a háta mögé csavartam. – Rossz emberrel kezd… - ekkor egy pisztoly kattant a halántékom mellett.

   - Engedd őt el, amíg szépen mondom.

   - Mert ha nem, akkor mi lesz? Ha én meg is halok, akkor is lesz más, aki tovább vigye a Fekete Pillangó nevet.

   - Akkor játszadozzunk, lassú halálod lesz. – a motorja tankjára irányítottam a fegyvert és elsütöttem. – Szépen ég, nem gondolod?

   - Villám… Ezt még nagyon meg fogod bánni! – elengedtem a haverját és az ő keze után nyúltam. Megfogtam azt és kiszedtem belőle a fegyvert, ha már az enyémet elejtettem valahol. Egyenesen a két szeme közé nyomtam. – Ugye nem hitted, hogy sértetlenül megúszod azt, hogy megölted Villámot?! 3 másodperced van arra, hogy kibökd, mi az utolsó kívánságos, aztán meghúzom a ravaszt. Mint te is tudod, nem hazudok és nem is teketóriázok.

   - Viszont amint tudod, mi se.

   - Vagytok még? Kezd egy kicsit elegem lenni belőletek… - felsóhajtottam és meghúzni készültem a ravaszt.

Úgy gondoltam, hogy itt az ideje cselekedni. Felvettem a sisakot, lecsaptam a plexit és előjöttem rejtekemből.

   - Si… - majdnem elszóltam magam, de végül inkább csendben maradtam.

Mikor mellé értem, fejemmel jeleztem neki … Mivel tétovázott, ezért megfogtam a karját és közelebb húztam magamhoz. – Szállj már fel… - suttogtam a sisak alól.

Nem tehettem mást, engedelmeskednem kellett neki. Felkászálódtam mögé és átkaroltam derekát. – Indíts!

   - Ne hagyjátok, hogy lelépjenek! – utasítottam a többieket, akik így össztüzet nyitottak rájuk… de sajnos egy sem találta el őket.

A part egy eldugottabb részéhez vittem, ahol nyugodtan megkérdezhetem, hogy mit is tud a Pillangóról… Leszálltam a motorról és a sisakomat a kormányra akasztottam, és felé fordultam. – Te sírsz? – döbbentem néztem rá. Azt hittem, hogy nincsenek érzései.

   - Villám… megölték… - szipogva pillantottam rá.

   - Csak ennyi? Egy motort bármikor lehet pótolni…

   - Kösz az együttérzést… - leugrottam és elindultam a város felé.

   - Ugye tudod, hogy még tartozol nekem egy válasszal?

   - Mi?

   - Nyertem, nem?

   - Mivel kisebb fennakadások történtek, ezért nem. Majd valamikor megismételjük, de most nem fog menni, mert… - elcsuklott a hangom – Villám halott.

   - Hát jó… mivel „hatalmas trauma ért téged nemrég, ezért most az egyszer hagylak távozni, de legközelebb úgy is kiszedem belőled, amit tudni akarok.

   - Reménykedni szabad. De ha elviszel, akkor közben talán mesélek… talán.

   - Hol a csapda?

   - Sehol… legfeljebb meg sem szólalok egész úton, de abból bajod nem lehet.

   - Szállj fel.

   - Köszi, Cica. Egyszer még meghálálom, ebben biztos lehetsz. – nevetve ültem fel hátulra és megint átöleltem.

   - Csak meg ne bánjam… - felpattantam én is és elvittem őt a lakásához. Egészen közel lakik a bárhoz, egy magas panelben. Pont olyan környezet, ahol a Pillangó lakhat. Egyre gyanúsabb nekem, hogy ő az és erre csak ráerősített a korábbi jelenet.

   - Megérkeztünk. – elengedtem derekát és leszálltam – Köszönöm, holnap várlak a bárban.

   - Miért kéne mennem?

   - Azt hittem infókra van szükséged. De ha nem… - elindultam befelé.

   - Ott leszek, de akkor ne csak szivass!

Visszaléptem hozzá, megfogtam dzsekijének gallérját és közelebb húztam. Mélyen a szemébe néztem, mielőtt apró csókot adtam volna neki. – Jó éjt, lovagom. – rá kacsintottam, aztán berohantam az épületbe.

„Úgy látom, könnyebb lesz őt behálózni, mint azt először gondoltam. Gyorsan megadja magát, ha játszom a jófiút.” – visszaültem a motorra és elhajtottam haza.