24. - Sör, bor és miegymás (+18)

A bár előtt álló motoromra ismét ketten szálltunk fel. Ahogy a múltkor, most is szorosan ölelte át a derekamat, ami fura érzéssel töltött el belülről. Utoljára akkor volt ilyen, mikor… mikor Őt vittem magammal. Akkoriban boldog voltam, mert egy olyan nő volt mellettem, akiről a legtöbb férfi még talán még álmodni sem mer. De nekem megadatott a lehetőség, hogy egy ilyen törékeny kincset magaménak tudhatok… de sajnos egyik pillanatról a másikra megsemmisült, a porcelánbaba darabokra tört és vele együtt én is. Ezért sem nyitottam egy ideje más felé, de – ha csak a munka miatt is – Heo Min elérte azt, ami sokaknak nem sikerült.

Egész úton nem szólt hozzám, csak az utat figyelte, ami persze nem is baj, de jó lett volna, ha legalább néha hátraszól… így végig unatkozhattam. Alig vártam, hogy megérkezzünk végre és rátérhessünk a lényegre.

   - Itt is vagyunk. – leállítottam a motort a ház előtt és leszálltam róla – Segítsek vagy egyedül is menni fog.

   - Számtalanszor szálltam már le motorról, még ennél rövidebb ruhában is, nem jelent problémát.

   - Van ennél rövidebb?

   - Ha gondolod, egyszer megmutathatom.

   - Annyira azért nem érdekel… - farzsebemből előszedtem a kulcsokat és kinyitottam az ajtót – Gyere beljebb.

   - Micsoda gentleman. – az aprócska előtérben ledobtam a cipőimet és beléptem a nappaliba-hálóba. Tipikus szolgálati garzon, épp csak meg van benne minden, ami kell.

   - Kérsz valamit inni? – a hűtő előtt ácsorogtam tanácstalanul.

   - Bármi jöhet, ami feloldja a köztünk lévő feszültséget. – mosolyogva támaszkodtam a frigó oldalának – Mid van?

   - Mivel nem számítottam rá, hogy vendégem jön, ezért nagyjából semmi, csak egy fél üveg soju.

   - Akkor add ide a kulcsokat.

   - Mi?

   - Pont az, add ide őket. Elmegyek a kedvenc helyemre és hozok még valamit.

   - Dehogy adom! Még a végén ezt is kinyírod, mint a sajátodat.

   - Azt se én „nyírtam ki”, hanem azok a szemétládák. Na, gyerünk!

   - Ne is álmodj róla! – becsaptam a hűtő ajtaját. Megragadtam a derekát és a falnak nyomtam, szinte hozzá préseltem.

   - Szóval durván szereted? – mosolyogva néztem fel rá.

   - Nem, csak meguntam, hogy szórakozol velem és kihasználsz. Másnak se hagyom, nem pont neked fogom.

   - Oh, a cicuska fújtat  Mond csak, te is olyan vagy, mint az igazi macskák? A te farkad is duplájára duzzad, ha megijesztik?

   - Te kis…!

   - Mond ki nyugodtan, szeretem, ha becéznek. – átkaroltam nyakát és közelebb húztam – Hogy szereted, ha hívnak, hm? – tarkóját cirógatva néztem szemébe.

   - Nem tartozik rád.

   - Na, ne legyél már ilyen?

   - Milyen?

   - A bárban még nem tiltakoztál és most is te kezdeményeztél. Erre tessék, átmentél süni üzemmódba. Döntsd már el, hogy mi a fenét akarsz, mert nem akarok feleslegesen itt rostokolni. Ha nem csinálunk semmit, akkor lelépek, van más is, akivel játszadozhatok.

   - Mit akarsz?

   - Azt hittem, ezt elég egyértelműen a tudtodra adtam, de ha nem… - füléhez hajoltam és bele súgtam – Téged.

   - Miért engem?

   - Szeretem a kihívásokat. Sose próbálkoztam még rendőrrel, gondoltam, itt az ideje elkezdeni. Plusz, érdekes személyiséged van.

   - Ezt hogy érted?

   - Szerezzünk még piát és mindent elmondok neked.

   - Minden áron a motoromat akarod, igaz?

   - Nem hibáztathatsz, régen nem tudtam egyedül száguldozni.

   - Van, vagy 2 napja?

   - Az nekem sok idő, előtte minden nap megtehettem.

   - Oké, tessék. – kezébe nyomtam a kulcsokat – Ha csak egy karcolás is…

   - Akkor azt tehetsz velem, amit csak akarsz.

   - Hm… - felvontam egyik szemöldököm.

   - Na, látod, meg lehet téged győzni az igazamról. – felkaptam a cipőimet és elhagytam a lakást. Nem kellett messzire mennem, csak a bárig, ahol összeszedtem pár üveget, mindent vegyesen. Úgyis kéne újakat rendelni, nem ezen a pár adagon fog múlni. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszamentem Siwonhoz, aki a kanapén… vagyis az ágyon ülve várt rám.

   - Na, mit hoztál?

   - Amit csak találtam. Bor, soju, whiskey… meg talán egy kis sör is van közte.

   - Hol voltál te?

   - A bárban, hol máshol.

   - Vedd úgy, hogy meg sem kérdeztem.

   - Hol találok poharat?

   - 2 szekrényből nem lesz nehéz kitalálni…

   - De kedves valaki… - szemeimet forgatva nyitottam ki a felső tárolót – Megvannak.

   - Gratulálok.

   - Kössz… - letettem őket a dohányzóasztalra az üvegek mellé. Először a söröket ittuk meg, amolyan alapozásként. Nem ártott, csak oldott egy kicsit a hangulaton. Aztán jött a bor, a soju és végül a whiskey… Én, mivel bárban dolgozok, hozzá vagyok szokva a piához, de ő ezt nem igazán mondhatja el magáról. Jól bírta, de nem annyira, mint én… mondjuk csaltam is a vége felé, magamnak kevesebbet töltöttem, mint neki.

   - Szóval… ug-ugye te vagy a lepke…? – túl sok volt az alkohol egyszerre, nem szoktam ennyit inni, a fejembe szállt.

   - Mert ha én lennék, akkor mit csinálnál?

   - Nos… ez… ez egy remek kérdés. – próbáltam rá nézni, de már minimum kettőt láttam belőle.

   - Akkor most megsúgok neked valami nagyon bizalmas dolgot, amit senki másnak nem mondtam még el. – eldöntöttem az ágyon, a csípőjére ültem és így hajoltam füléhez – Én vagyok a Fekete Pillangó. – beleharaptam fülébe, utána pedig belecsókoltam. Apró puszikkal haladtam lefelé nyaka mentén, miközben kigomboltam ingét.

   - Mit…

   - Ssst! Jó kezekben vagy. – mosolyogva csókoltam őt meg.

Megfogtam nyakát és lejjebb húztam, hogy jobban elérhessem ajkait. Ruháját szinte letéptem róla és magam alá fordítottam. Lehet, hogy részeg vagyok, de ez nem változtat azon, hogy férfi vagyok és egy ilyen – ha nem is minden szempontból –jó nőnek nem tudok ellenállni… és nem is igazán akarok.

   - És így mégis miben megyek majd haza? – néztem rá morcosan, közben pedig ismét én kerültem felülre.

   - Amiben akarsz.

   - Kössz… - pillanatok alatt kiszabadítottam kisebbik énjét és erősen rámarkoltam – Ne szemtelenkedj velem, mert te jársz rosszul.

   - Ez egyáltalán… nem rossz. – ki akartam kapcsolni melltartóját, de elkapta a kezem és a fejem felett leszorította.

   - Ne érj hozzá!!

   - De…

   - Csúnya heg van ott, nem szeretem mutogatni. – elengedtem és hátat fordítva neki leültem az ágy szélére. Szó sincs hegről, de nem akarom, hogy meglássa a tetkót, mert elkezdett józanodni és így egyből leesne neki, hogy a jó előbb nem kamuztam.

   - Mi történt? – alkaromra támaszkodva figyeltem sziluettjét. A redőny résein beszűrődő fényekben egészen olyan volt, mint… mint Ő.

   - Nem lényeg, hagyjuk.

   - Miért nem mondod el? – mögé kúsztam és hátulról átöleltem derekát – Nekem is van, nézd. – elé tartottam jobb karomat – Az a személy tette ezt velem, akit régóta próbálok elkapni.

   - A Lepke?

   - Nem, egyik másik fontos alvilági alak.

   - Miért mondtad el ezt pont nekem?

   - Nem tudom… talán azért, hogy cserébe te is ugyanezt tedd. Szóval?

Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék, ezért inkább szembe fordultam vele és lágyan megcsókoltam… Pillanatok alatt szinte minden ruhadarab lekerült rólunk, csak a melltartóm maradt. Úgy tűnik megértette, hogy jobb, ha nem bolygatja a múltat és csak a jelennek él.

Óvatosan eldöntöttem őt az ágyon és lassan belé hatoltam. Kezdetben nem vadultam, csak finoman mozogtam, de ahogy egyre jobban uralmába kerített a vágy, úgy hajtottam magunkat egyre gyorsabban.

   - Ah…! – hangosan felnyögtem, mikor eltalálta legérzékenyebb pontomat.

   - Ssst! – egy újabb csókkal hallgattattam el. Már közel jártam a végéhez…

   - Siwon, kérlekh…! – átöleltem hátát és egészen közel húztam magamhoz. Érezni akartam teste melegét, minden egyes apró izmának mozdulását…

   - Heo… - már nem tudtam megszólalni, elértem a beteljesedést, vele együtt. Nagyokat szusszanva dőltem rá, és perceken keresztül így feküdtem.

   - Köszönöm. – nem akartam, de hosszú idő után először újra nőnek éreztem magam, nem játékszernek, ezért egy apró könnycsepp gördült le arcomon.

   - Mit? – fáradtan pislogva néztem rá.

   - Mindegy, nem lényeg.

   - Hát jó… - legördültem róla, magunkra húztam takarót. A hátamra feküdtem és becsuktam szemeimet. Lehet, hogy nem kellett volna, de jól esett.

   - Jó éjt. – az oldalamon feküdtem, felé fordulva. Jobb mutatóujjamat végighúztam sebhelyén és lehunytam pilláimat. „Biztosan fájhatott…” Ha holnap meg is bánom, akkor is megérte ezért a pár percnyi boldogságért.