31. - Találka...

A levélben megírt helyen vártam rá. Előre leszögeztem neki, hogy csak akkor vagyok hajlandó találkozni vele, ha teljesen egyedül jön, mert én is így teszek. Minniet a bárban hagytam, hogy figyeljen az ottani dolgokra, én pedig kijöttem a gyártelepek környékére. Itt az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat. A motornak támaszkodva kémleltem a csillagokat. „Vajon jó ötlet volt elfogadnom? Nem fogom megbánni, ugye? Annyira szeret…” – gondolatmenetemből egy másik jármű hangja zökkentett ki.

   - Jó estét, kicsi Pillangóm. – leparkoltam mellé és leszedtem a sisakomat.

   - Jobb is lehetne, ha nem kéne ilyen seggfejekkel törődnöm, mint amilyen te is vagy.

   - De morci valaki. Mi rosszat tettem már megint?

   - Velem kezdtél ki. – mosolyogva fordultam felé – Mit kérsz azért cserébe, hogy elengedd a foglyodat?

   - Alkudozni akarsz? Oké, legyen. Ha kell a srác, akkor egy, szerezd meg a csomagot, kettő, öld meg a molyt.

   - Mi? Az első még talán megoldható, de a másodikat nem vagyok hajlandó, nem intézhetem el saját magam.

   - Akkor a kicsi sün bizony nálunk marad.

   - Mit szólsz ahhoz, ha… Megkapod a csomagot és a Lepke elszáll a Farkas tanyától.

   - Hm… Jó üzletasszony lenne belőled. De bizonyítsd, hogy igazat mondasz. Amint elhozod a drogot, egyből megkapod a csávókádat.

   - A-a. Előbb tudni akarom, hogy még életben van, addig felejtsd el, hogy bármiféle anyagot is kapsz tőlem.

   - Rendben, akkor fel is hívom az emberemet, hogy beszélhess vele. Így megfelel?

   - Kezdetnek…

Előszedtem kabátom zsebéből a telefont, tárcsáztam Kyuhyunt és amint felvette, egyből kértem is, hogy tegye oda Jung Soo füléhez. – Nos, kedves vendég, van önnek egy kis meglepetésem. Tessék. – átnyújtottam a nőnek a telefont.

   - Jung Soo, jól vagy?

   - Ki maga?

   - Az most nem fontos. Hamarosan kihozunk, csak tarts ki még egy kicsit.

   - Kik? Kiről beszél?

   - Nemsokára…

   - Itt a vége. – kikaptam a kezéből a készüléket és bontottam a vonalat – Nos, mikorra tudod leszállítani nekem?

   - Még nem tudom, időre van szükségem.

   - Ne várass meg nagyon, különben…

   - Nem foglak, ha minden jól megy, akkor 1 héten belül megvan.

   - Ajánlom, hogy így legyen. Jó éjt, Pillangócskám. – felpattantam a motoromra elhajtottam, hátrahagyva a lányt.

   - Bunkó… - morogva szálltam fel én is. Gőzöm sincs, hogyan fogom megszerezni azt a rohadt dobozt. Jelenleg csak egyetlen lehetőség jut eszembe, de… azzal hátba támadnék valakit, azt pedig nem akarom… és nem is biztos, hogy meg tudnám tenni. Sejtelmem sincs, mihez kezdjek most.

30. - Üzenet

Már több mint 2 hete raboskodok a pincében, minden különösebb történés nélkül. Egyedül a videó forgatása volt nagyobb eseménynek mondható, azon kívül csak ücsörgök a székemen és várom, hogy valaki bejöjjön és tudjunk beszélgetni. bár ez meglehetősen erős túlzás, leginkább én hallgatok, ők meg dumálnak hozzám. Jó lenne tudni, hogy mikor juthatok ki innen végre. Azt hiszem, erre még várnom kell… de remélem, hogy Siwon halad, kezdem nagyon unni magam.

   - Nos, hogy van a szálloda állandó vendége?

   - Boss, befejezhetnéd már ezt, lejárt lemez. Inkább azt mond meg, hogy mikor mehetek el végre?

   - Majd, ha megkaptuk a csomagot, addig bizony itt fogsz csücsülni.

   - Miért nem öltél meg akkor?

   - Mert az az idióta Jongin eléd állt. Pont úgy, ahogy a Lepke a másik haverod… hogy is hívják… ja, Siwon elé. Ha azok ketten nincsenek, akkor már ti sem lennétek.

   - Utána még végezh… Várj, te meg miről beszélsz? Mit tett az a nő?

   - Neked nem mindegy?

   - Azt mondtad, hogy megvédte Siwont?

   - Azt. Én sem értem teljesen…

   - Ez hogyan lehetséges? Miért védené meg, hiszen ő maga is a halálunkat akarja, nem?

   - Gondolom.

   - Az ellenségét vagy épp áldozatát csak akkor óvná meg, ha akarna tőle valamit. Lehet, hogy csapda… vagy csak nem akarta átengedni neked a győzelmet.

   - Ennyire még a Pillangó sem okos, elvégre is nő.

   - Ne becsüld le, inkább mesélj még.

   - Nem tudok sokat róla, csak a lényeget. Egy hidegvérű gyilkos, aki bárkit képes megölni, akár a saját embereit is, ha arról van szó. Ez az eset viszont nagyon meglepő volt számomra is, aki sokat látott már. Úgy viselkedett vele, mintha legalábbis ismerné… de az nem lehetséges.

   - Mintha ismerné… - mi van akkor, ha tényleg ismeri? Kicsi az esélye, de nem kizárt. Lehet, hogy egy közeli ismerőse… De akkor miért nem jöttünk rá eddig? Nem, nem lehet olyan, akit ismer, biztosan nem.

   - Itt vagy még? – megpofozgattam, mert nagyon elbambult.

   - Persze, csak gondolkodtam.

   - Olyat is tudsz?

   - Veled ellentétben igen.

   - Akkor most én jövök. Miért véded annyira azt a kiscsajt, Hyorit?

   - Közöd?

   - Nagyon is van.

   - Kétlem.

   - Én öltem meg a bátyját, csak van.

   - Mi? Te tudtad, hogy ő Jongin húga?

   - Miért ne tudtam volna, minden emberemet lenyomozom, hogy ki milyen múlttal rendelkezik. De te miért véded? Csak nem az a nyomorult mondta?

   - Ne merd ezt mondani Jongra! – végre volt értelme annyit szenvedni a kötél kicsomózásával. Elkaptam inge nyakát és a falnak nyomtam.

   - Te kis…!!

   - Megígértem, hogy megfizetsz, nem? Eljött az én id… - minden elsötétült.

   - Te idióta, hamarabb nem tudtál jönni?

   - Elnézést, Főnök, dolgom volt. A Pillangó küldött üzenetet.

   - Mit írt?

   - Ezt, itt. – átnyújtottam neki a levelet.

   Gyorsan átfutottam a papíron lévő szöveget. - Már alig várom…

29. - Secret

Akárhogy is próbáltam tagadni elsősorban magam előtt, már nem tudtam tovább elfojtani. Minnienek igaza van, beleszerettem, pedig nem lett volna szabad. Ha ezt az ellenségeim megtudják, akkor könnyedén fogást találhatnak rajtam. Meg kell előznöm őket és mihamarabb kiiktatni a gyenge pontomat, még ha ez azzal is jár, hogy… megölöm őt. Fájni fog, de muszáj megtennem, különben engem nyírnak ki és akkor az egész lepke-mozgalom megsemmisül. Egyetlen módon tudom őt magamhoz csalni, ez pedig a verseny, amin ha nyer, információkat kaphat a Pillangóról… azaz rólam.

Nagyon meglepődtem, mikor újabb 1 héttel később Heo Min felkeresett és kihívott egy futamra. Az utóbbi napokban szinte ki se mozdultam az irodából, folyamatosan azon voltam, hogy megtaláljam végre Jung Soot. Remélhetőleg Ming most tartja magát a szavához és elárul nekem pár dolgot, amik talán segíthetnek Leeteuk ügyében… minden morzsára szükségem van.

A megbeszélt helyen motoromnak támaszkodva vártam rá. Még mindig nem vagyok biztos döntésem helyességét illetően, de a megfelelő pillanatban nem remeghet majd a kezem, fel kell készülnöm mindenre.

   - Szia. – mellé sétáltam, mivel látszólag nem vett észre. – Készen állsz?

   - Szia… - vettem egy nagy levegőt – Azt hiszem. – nem tudtam a szemébe nézni, féltem, hogy akkor egyből elgyengülnék. Hátat fordítottam neki és megfogtam a sisakomat.

   - Várj! – vállára tettem kezem – Valami baj van? Furán csendes vagy…

   - Nincs semmi, csak haladjunk a dolgunkkal. – lesöpörtem kezét és fejemre húztam a bukót.

Nem értem, miért viselkedik így, de ha nem akarja, akkor nem kérdezgetem tovább. Felszálltam én is a motorra, felvettem a fejvédőmet és indulásra készen voltam.

Megadtam a jelet és már kezdődött is a verseny. Nem is volt igazán nagy a csata, mivel nekem mindegy volt, hogy melyikünk nyer vagy veszít, mert így is, úgy is meg fog halni…

Végig vezettem, meg sem próbált előzni. Az előző alkalommal le is szorított az útról, folyamatosan kanyargott előttem, hogy ne tudjak kerülni, de most… semmi. Könnyedén, küzdés nélkül értem célba, amit leszállás után egyből szóvá is tettem. – Miért hagytad magad? Versenyről volt szó, nem arról, hogy én megyek elöl, te pedig követsz engem!

   - Bocs, közben elment a kedvem.

   - Miért nem veszed már le a sisakot, rég vége a menetnek.

   - Nincs kedvem.

   - Mi a fene ütött beléd?

   - Te…

   - Mi?

   - Te, te barom! – vállainál olyan erősen löktem őt meg, amennyire csak tudtam. Leszedtem a sisakomat és előrántottam a pisztolyom. – Miattad vagyok ilyen és ez nem jó!

   - Tedd azt el.

   - Nem! Te vagy az egyetlen gyenge pontom, ami ebben a világban végzetes. Sajnálom, de meg kell…

   - Nem, semmit sem kell! Egyetlen este miatt ölnél meg?

   - Nem, hanem azért, mert beléd szerettem! Akkor, azon az éjszakán azt éreztem, hogy végre megint nő vagyok, nem csak egy képzett, hidegvérű gyilkos. Csodás volt minden egyes pillanat, de nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy szeressek. – remegő kézzel ugyan, de mellkasára irányítottam a fegyvert.

   - Ming, tedd le! – lassan felálltam és közelebb mentem hozzá. Tisztában vagyok vele, hogy az életemmel játszok, de nem lenne képes meghúzni a ravaszt… gondolom.

   - Nem lehet, nem érted? Mindenem ettől az egy lövéstől függ.

   - Ezt hogy érted?

   - Ne gyere közelebb! – már két kézzel fogtam, hátha így biztosabban tudok célozni. – És pont úgy, nem kell elmagyaráznom neked, hiszen mindjárt lelőlek!

   - Tényleg meg tudnád tenni?

   - Meg! Nem véletlenül vagyok az, aki.

   - Ki vagy te? – már mellkasomnak nyomódott a hideg fémcső, éreztem, ahogy remeg kezében. – Csak nem…?

   - Mert ha igen? Akkor kiveszed a fegyvert a kezemből és te ölsz meg engem?

   - Nem. – óvatosan elvettem tőle a pisztolyt és távolabbra dobtam, majd magamhoz rántottam és szorosan öleltem.

   - Engedj el! – megpróbáltam ellökni, de túl erősen tartott, még fejemet is tartotta hátulról. -  Eressz el, ha mondom!

   - Nem! Előbb nyugodj le!

   - Engedj ár el!

   - Miért menekülsz el a problémáid elől?

   - Nem menekülök, épp próbálnám megoldani, csak meggátolsz benne.

   - Az a megoldás, hogy megölsz?

   - Igen…

   - Ez nem volt túl meggyőző?

   - Akkor mégis mit kéne tennem, mi?! – ettől féltem, pont ettől. Nem akartam gyenge lenni, nem akartam sírni… de elérte. – Ha megtudják, hogy én is beleestem a legalapvetőbb hibába, amit ebben a világban el lehet követni, akkor biztosan az lesz az első dolguk, hogy támadnak… rajtad keresztül. Nem akarok sebezhető lenni!

   - Nem is kell. Ha nem tudnak róla, akkor nem is tudják kihasználni.

   - Te… Most azt mondod, hogy titokban?

   - Csak ha te is akarod.

   - Én… - mégis mit kéne erre mondanom? Jó ötlet lenne belemenni egy ilyen kapcsolatba? Nem tudom, mit is kéne tennem…

28. rész - I love you...

„Nem, nem lehet igaza Minnienek! Ennyi ismeretség után nem szerethettem bele Siwonba, ez teljes képtelenség! Tény hogy jól éreztem vele magam, sőt, még nőnek is, aminek régóta nem, de ezen kívül semmi extra. Ez biztosan nem szerelem, nem lehet az! Nem gyengülhetek el, mert az egyenlő lenne a halálos ítéletemmel, ebben a világban meg főleg.” – gondolataimba merülve idegesen doboltam lábammal a padlón, a pultnak támaszkodva. 1 hét telt el az incidens óta, de még mindig azon agyalok, amit Minnie mondott. Szerencsére a fiúkat sem láttam egy ideje, így nem zavarodok össze még jobban.

Heo Min meglepően csendes azóta, hogy rákérdeztem, mit is érez valójában. Nagyon gyanús nekem, hogy valóban bele szeretett… az pedig végzetes hiba lenne, mert a Boss-félék kihasználhatnák. – Hahó, Föld hívja Minget! – arca előtt csápoltam, de semmi reakció.

   - Igen… persze… biztos… - motyogtam magam elé bámulva.

   - Reménytelen…

   - Ming, tudnál adni 2 Martinit és egy Whiskeyt?

   - M-mi? Mit?

   - Te meg merre jársz? Mert nem itt, az biztos.

   - Bocsi, Hyori. Mit kértek? 2 Martini és egy…

   - Whiskeyt.

   - Azonnal viheted is. – hátat fordítottam neki és kitöltöttem az italokat – Tessék, egy Martini, még egy Martini és egy Whiskey.

   - Köszi. – gyorsan kivittem a hármas asztalhoz, aztán visszamentem Heo Minhez – Miért vagy mostanában ilyen szétszórt? Valami baj van?

   - Nem… Mi lenne? Jól vagyok.

   - Pedig nagyon nem úgy nézel ki. Biztos nincs semmi?

   - Persze. Csak kicsit nyúzott vagyok, ennyi az egész.

   - Mitől?

   - Az utóbbi pár napban nem tudtam jól aludni.

   - Van valami különösebb oka?

   - Nem hiszem. Vagyis… Néhány kérdés kavarog a fejemben és nem tudok rájönni a válaszokra. Pedig nagyon igyekszek.

   - Például milyenek?

   - Nos… Hé, ne rajtam teszteled a pszichodoki tudásodat. Inkább menj dolgozni.

   - Oké… De én csak segíteni akartam.

   - Tudom, és jól is esik, de ezekre nekem kell választ találnom… egyedül.

   - Te tudod. De ha valamiben tudok segíteni, akkor csak szólj.

   - Mindenképp fogok. – mosolyogva fordultam vissza az üvegek felé, de az aprócska görbület hamar lekonyult. „Nem folytathatom ezt így tovább, valamit ki kell találnom…” Gyorsan nekiláttam átnézni, hogy miből kell rendelnünk.

***

            2 nappal a sikertelen szabadítási kísérlet után kaptunk egy kis csomagot, benne egy DVD-vel. Nem bontottuk fel egyből, előbb bevizsgáltattuk, hogy nem lehet-e levélbomba, de szerencsére nem az volt, csak egy sima boríték. Kiszedtük a lemezt és megnéztük, hogy mi van rajta…

   - Ha élve akarjátok látni, akkor…

Mivel régen voltam már a bárban, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek. Elsősorban nem is azért, hogy információkat gyűjtsek, hanem azért, hogy kicsit összeszedjem a gondolataimat.

   - Nahát, Siwon! Régen láttunk. Hogy vagy?

   - Siwon…?! – nem akartam megfordulni, inkább tovább ellenőriztem a készletet.

   - Szia, Hyori. Köszönöm, jól… nagyjából.

   - Csak nagyjából?

   - Álmatlanság, semmi komoly.

   - Neked is?

   - Is?

   - Min…

   - Hello, zsaru. – átkaroltam Hyori vállát.

   - Szia, Min Hye… Neked is sz…

   - Most mennem kell hátra, le kell adnom a rendelést. – rá sem pillantva igyekeztem eltűnni. Nem akarom, hogy még jobban összezavarjon.

   - Ebbe meg mi ütött?

   - Lassan egy hete ilyen.

   - Egy hete… De akkor…

   - Akkor mi?

   - Semmi, nem lényeg.

   - Pontosan. Na, mit adhatunk?

   - Valami alkohol menteset, még szolgálatban vagyok. Viszont előtte nagy baj lenne, ha hátra mennék?

   - Muszáj?

   - Menj csak.

   - Hyori!

   - Most mi van? Olyan jól el szoktak beszélgetni… mikor épp nem akarják egymást megölni.

   - Köszi, mindjárt jövök. – lemásztam a bárszékről és elindultam az irodához. Kopogtattam párat és benyitottam. – Zavarhatlak egy kicsit?

   - Gyere csak be. – szerencsére a monitor eltakart, így nem láthatta rajtam, hogy mennyire nem akarok vele beszélni. – Miről van szó?

   - Miért vagy ilyen?

   - Milyen?

   - Visszahúzódó.

   - Sose voltam az és most sem vagyok, csak nyugira van szükségem, ennyi.

   - Múltkor miért tűntél el szó nélkül?

   - Mert így szoktam, minden játékomat gyorsan eldobom, megunom őket.

   - Te meg miről beszélsz?

   - Azt hitted, hogy akarok tőled bármi komolyabbat is? Ez esetben hatalmas bakot lőttél, sose gondoltam rád úgy, mint lehetséges pasimra. Egy éjszakára megfeleltél, de többre nem lennél jó, túl uncsi lenne.

   - Akkor nem ezt mondtad. Mi változott az óta. – mögé léptem és jobb vállára tettem a kezem.

Összerándultam, mert pont ott ért a vállamhoz, ahol a sérülésem van. Nem akartam, hogy észrevegye, mennyire fáj, ezért magamra erőltettem egy mosolyt.

   - Valami baj van a válladdal?

   - Nem, semmi… csak ügyetlen voltam és megrándult.

   - Értem… Biztos nincs más a háttérben? Olyan gyorsan berohantál ide, amikor megjöttem. Rosszul esett, mert azt hittem, közelebb kerültünk egymáshoz azon az estén… Tévedtem volna?

   - Nem…

   - Ez nem volt épp meggyőző… Miért akarod tagadni, hogy jó volt és szívesen emlékszel vissza rá?

   - Ez nem így van! – az asztalra csapva pattantam fel a székből.

   - Pedig nagyon is úgy tűnik, hogy tetszett. Ezzel árultad el magad. – közelebb léptem hozzá.

   - Nagyon tév… - hirtelen fordultam meg és nem számítottam rá, hogy ilyen közel van hozzám… alig pár centi választotta el arcunkat – Nagyon tévedsz…! – el akartam lökni, de mindkét csuklómat elkapta és magához rántott.

   - Ne tagadd, én sem teszem.

   - Mi?

   - Jól hallottad, bármikor szívesen megismételném azt az estét.

   - Eressz el, különben… - megpróbáltam kiszabadítani kezem, hogy valami fegyvert tudjak szerezni.

   - Különben mi lesz? – még erősebben szorítottam.

   - Engedj el!

   - Bezzeg akkor nem ezt mondtad… Akkor most miért?

   - Mert… félek. Rettegek az érzéseimtől, azoktól, amik gyengévé tesznek és kiszolgáltatottá az ellenségeim számára. Nem akarom, hogy kihasználhassák az érzelmeimet. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy szeressek!

   - Miért, talán te vagy a Le…

   - Nem! Ki ne mond, nem vagyok az!

   - De ha nem te vagy az, akkor nem kell így viselkedned.

   - Dehogynem! Nem akarok csalódni, gyenge és törékeny lenni. Értsd ezt meg és hagyj végre békén!

   - Hát jó… Nem foglak ezzel soha többé zaklatni. Csak gondoltam, jó lenne megbeszélni, ha már köztünk történt… - elengedtem és elindultam kifelé – Ha kell újabb infó, úgyis jövök. Szia.

   - Szia… - az asztalba kapaszkodva a padlóra rogytam – Szeretlek… - motyogtam magam elé halkan, miközben utat engedtem kibuggyanó könnyeimnek – Minnie, igazad volt…

27. - Let's save Teuk! (part 2)

Megijedtem, mikor meghallottam a dörrenést, de nem fordulhattam vissza, hogy megnézzem, mi is történt. Ming megkért, hogy intézzem el a dolgokat idebent, én pedig megteszem. Bízok benne, tudom, hogy jó harcos. Nem lesz baja, főleg, ha… ha Siwon is vele van. Nem hittem volna, hogy ilyet mondok majd, de jelenleg ő az egyetlen, akire számíthat.

   - Mizu, Cica? Eltévedtél?

   - Ha jót akarsz magadnak, akkor most azonnal félreállsz az utamból.

   - Ó, valaki morcos. Gyere, hagy szeretgesselek meg, hogy jobb kedvedben legyél.

   - Én szóltam… - egyetlen precíz vágással intéztem el – Értetlen. – átléptem hulláját és tovább haladtam befelé. Kívülről jóval kisebbnek tűnt a ház, sokkal zegzugosabb, mint gondoltam. Szinte bárhol lehet… remek!

Épp az emeletről jöttem le, mikor meghallottam a beszélgetést, ezért gyorsan elbújtam az egyik folyosón lévő komód mögé. A léptek egyre gyorsultak és közeledtek, ezért készenlétbe helyeztem a fegyvert, de nem jöttem elő, vártam a megfelelő pillanatra.

Meg akartam nézni, hogy esetleg fentebb van-e, viszont ezt az ötletemet meghiúsította két erős kar. Egyik a derekam köré fonódott, a másik pedig befogta a számat.

   - Ki vagy te és mit akarsz itt?

   - Mmm… mhmmm… - nem tudok rendesen megszólalni, ha nem enged el.

   - Oh, bocs…

   - Gratulálok… A nevemhez pedig semmi közöd. – hátrafordultam, hogy lássam, ki kapott el – Remek, egy zsernyák… Most ha megbocsájtasz.

   - Hova mész? Fent nincs senki.

   - Kiszabadítom a foglyot… Ja, kösz az infót, így nem futok felesleges köröket.

   - Teljesen egyedül akarod megkeresni??

   - Veled ellentétben én meg tudom őrizni a hidegvérem, nem hagyom, hogy az érzelmeim irányítsanak. Mégis mit tehetnél, ha egy fegyvert fognak a haverod fejéhez?

   - Profi vagyok, nem kezdő!

   - Majd meglátjuk, hogy ki adja fel hamarabb… – hátrahagytam és elindultam a pincébe. Természetesen nem bírta ki, ott lihegett a nyakamban. Út közben többen is elénk álltak, de sajnos nem élték túl a velem való találkozást, sorra csuklottak össze utánam.

Ez a nő tényleg rezzenéstelen arccal öli az útjába kerülőket. Még szerencse, hogy engem nem vett célba, egy pisztollyal nem sokra mentem volna ellene… Amíg ő az elénk álló akadályokat intézte el, addig én minden egyes helyiségbe benyitottam, de sehol sem találtam Jung Soot.

   - Hova a fenébe rejtették??

   - Nyugi, zsarukám. Látszik, hogy nem sűrűn jártál még ilyen helyeken. – a tégla adott nekünk egy leírást az épületről. Az egyik kisebb szobában van egy régi szőnyeg, az alatt meg egy csapóajtó. Ha nem tévedek, akkor ott tartják őt is. – Kövess!

   - Mégis honnan tudsz ennyit?

   - Az maradjon csak az én titkom, nem bizalmaskodok idegen sünökkel.

   - S-sün?

   - Duma helyett inkább gyere, különben itt hagylak a maffiózóknak, aztán megmutathatod, hogy mennyire nem vagy kezdő.

   - Befejeznéd?

   - Mit?

   - A cseszegetést. Ezért be is vihetnélek az őrsre.

   - Hajrá! De akkor a kis haverod soha sem kerül elő… élve.

   - Ezt még egyszer…

   - Csak őszinte vagyok. – eljutottunk ahhoz a szobához, ahol a csapóajtó van. Le volt lakatolva, de ez sem jelentett problémát. Magasba lendítettem az egyik kardomat és épp lecsaptam volna, mikor közbeszólt a „partnerem”.

   - Hagyd, majd én. – kivettem kezéből a pengét és lesújtottam vele a zárra. Második vagy harmadik csapásra nyílt szét.

   - Nekem elsőre sikerült volna… - magamban motyogva nyitottam ki az ajtót, és leugrottam – Jöhetsz, tiszta a terep.

   - Még, hogy elsőre… jó vicc. – utána ereszkedtem – És, most merre?

   - Csak egy út van, nem lehet eltévedni.

   - Szóval folytatod…

   - Miért ne, úgysem találkozunk többet. – berúgtam az aprócska helyiség ajtaját és beljebb léptem. – Itt nincs senki, csak… egy rakat doboz.

   - Mi? Ez meg hogy lehet?

   - Amint látod, nincs itt. De vajon mi van ezekben? – odaléptem az egyik tárolóhoz és felnyitottam. Kisebb-nagyobb tasakok voltak benne szépen elrendezgetve. Az egyiket kibontottam és beleszagoltam. – Ez drog… kokain.

   - Ne nyúlj hozzá!

   - Kesztyű van rajtam, ha esetleg nem vetted volna észre. – visszatettem az első zacsit és kivettem egy másikat – Heroin… Szóval ezért kell nekik annyira az a csomag.

   - Te is… oké, már semmin sem lepődök meg. De ha itt nincs, akkor hol?

   - Gőzöm sincs. Viszont jobb, ha én most lelépek innen. Meg kell néznem, hogy mi folyik odakint. – amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam kifelé, ahol csak 3 személyt találtam. – Hol van?

   - Megsebesült, ez lőtte meg. – épp be akartam húzni Bossnak, mikor a lány félrelökött róla és ő ült a csípőjére.

   - Most meghalsz. – torkának nyomtam a katanámat – Nem bocsájtom meg, ha meghal. Az életeddel fogsz fizetni az övéért.

   - Nyugi, hugi. – hóna alá nyúltam és lehúztam Bossról – Nem végzel vele ilyen könnyen.

   - Azt te csak hiszed! – gyomorszájon könyököltem és másik kardomat V-nek szegeztem. – Ne érj hozzám többet! Siwon, hol van a Lepke?

   - Elhajtott, gondolom a rejteketekbe.

   - Elintézed őket a haveroddal? – böktem a két maffiózó felé – Oh, meg azt a kb. 10 raklapnyi anyagot is nyilvántartásba vehetnétek, ami a titkos szobában van. A munkatársad tudja az utat.

   - Te meg…

   - Felejtsd el, hogy valaha is együtt dolgoztunk vagy, hogy egyáltalán találkoztunk.

   - Rendben, de valamit átadnál neki?

   - Mit?

   - Egy üzenetet. Csak annyit mondj neki, hogy köszönöm.

   - Átadom, de többet ne keressetek minket. Elég, ha annyit tudtok, hogy… - nem, nem árulhatom el nekik, hogy mi velük vagyunk. Bár valószínűleg már leesett nekik, de jobb biztosra menni - Mennem kell.

   - Csak így?

   - Egyszer talán megértesz mindent, addig is, viszlát. – felpattantam a motoromra és amilyen gyorsan csak tudtam, eltűntem. Meg kell találnom Minget, lehet, hogy súlyos a sérülése… Hazaérve alig tudtam kinyitni az ajtót, mert Heo Min ott ült a falnak dőlve, körülötte minden csupa vér volt.

   - Minnie…

   - Majdnem megöltem miattad.

   - Tudom, hogy megtennéd… Kiszednéd a golyót?

   - Persze, gyere. – óvatosan felsegítettem és átvittem a konyhába, csempéről könnyebb lesz feltakarítani.

Leültem egy székre, megkapaszkodtam a háttámlában és vártam, hogy Minnie eltávolítsa a lövedéket. – Ah…!! – szörnyen fájt, de ki kellett bírnom.

   - Mindjárt kész… kint is van. Lehetőleg egy ideig ne aktívkodj. – gondosan bekötöttem a sebet.

   - Nem fogok, ha nem muszáj.

   - Ajánlom is.

   - Megtaláltátok?

   - Őt nem, de egy csomó drogot igen.

   - Megsérült még valaki?

   - Ha azt a pár hullát nem számítjuk, akik élőkként még az utamba akartak állni, akkor nem. Oh, jut is eszembe… Siwon azt üzeni, hogy köszöni. Miatta vagy ilyen állapotban, igaz?

   - Nem tudom, miért tettem… ösztönösen jött.

   - Akkor most egy komoly kérdés. Biztos, hogy nem vagy belé szerelmes?

   - Nem, az nem lehet!… Tuti nem… vagy mégis?

26. - Let's save Teuk! (part 1)

Reggel, mikor felébredtem, egyből az ágyat kezdtem tapogatni mellettem, de üres volt és hideg… biztos régen lelépett már. A tegnap este nem minden részletére emlékszek, de a nagyja megmaradt. „Nem hiszem el, hogy képes voltam megtenni, azok után, hogy… hogy Ő…” A halála után megfogadtam, hogy nem megyek majd bele futó kapcsolatokba, egy éjszakás kalandokba, de most mégis… és ami a legrosszabb, nem vagyok biztos benne, hogy csak a munka miatt tettem. Pedig sosem gondoltam a nőkre úgy, mint játékszerekre, de… Heo Min más, nagyon más. Elérte, hogy egy kis időre előtörjön belőlem az állat, aki csak az ösztöneinek él, másodpercekkel később pedig már az a Siwon voltam, aki régen. „Ha ez így megy tovább, akkor… Nem, egy bűnözővel nem szabad!”

Kikászálódtam az ágyból és elmentem fürdeni. Jól esett a hűvös víz, kitisztította a fejem, végre rendesen tudtam gondolkodni. „Ki kell találnom, hogyan szabadítsam ki Jung Soot, mielőtt késő lenne. A csomagot nem vihetem ki észrevétlenül, ezért az elrablók bázisára kell eljutnom valahogy… De mégis hogyan, ha nem tudom, merre van? Ha legalább a címet le tudnám nyomozni…Azt hiszem, fel kell hívnom… A telefon!” - gyorsan kiszálltam a zuhanykabinból. Pillanatok alatt megtörölköztem, magamra kaptam valamit, és beszáguldottam a kapitányságra.

   - Siwon, te meg hova rohansz?

   - Valamit meg kell néznem a rendszerben, sürgősen!

   - Oké…

   - Bocsi, de tényleg sietnem kell.

   - Amúgy, hol van Jung Soo?

   - Terepen. – nem mondhatom el neki, hogy valójában fogságban.

   - Erről miért nem tud senki idebent?

   - Hosszú sztori, majd később elmondom, ígérem. – elindítottam a gépet és amint felállt a rendszer, egyből keresni kezdtem Leeteuköt a megfelelő program segítségével. Ha nem kapcsolták ki vagy merült le a telefonja, akkor a benne lévő GPS-en keresztül megtalálhatjuk… talán.

   - Mit keresel ennyire? – Siwon mögé álltam és az asztalára támaszkodtam – Az nem Jung Soo azonosítója?

   - Nem, ez egy gyanúsítotté.

   - Engem akarsz átverni? Mi folyik itt?

   - Mondtam, hogy ha itt az ideje, akkor mindent…

   - Most, különben kénytelen leszek szólni a kapitánynak.

   - Aish… Fogoly és váltságdíjat követelnek érte.

   - Mi? Miért nem szóltál hamarabb?

   - Nem akartam, hogy még többen is belekeveredjenek.

   - Mit akarnak?

   - Azt a csomagot, amit a napokban szereztünk meg egy sráctól.

   - A heroinra gondolsz?

   - Arra. Azt kérték Teukért cserébe.

   - Nem adhatod oda, ugye tudod?

   - Tisztában vagyok vele, de akkor hogy hozzuk ki?

   - Megtaláltad a helyet?

   - Szerencsére még hatótávolságon belül van, így igen. De nem a legerősebb a jel, bármikor eltűnhet.

   - Akkor írd fel a címet és menjünk el szétnézni.

   - Mi?

   - Egyedül nem mehetsz oda, kinyírnának. Fedezzük egymást.

   - Rendben. – felfirkantottam a helyet egy cetlire, elraktam biztonságos helyre és felkaptam a kabátomat. – Mehetünk is.

Mindketten motorra szálltunk és a külvárosi házig meg sem álltunk. Kihalt környék, alig látni erre bárkit is… tökéletes bűntanya.

Tisztes távolságban leparkoltunk egy kisebb falmaradvány mögött és elindultunk az épület felé. Majdnem elértünk a bejárathoz, mikor lövések dörrentek el, ezért gyorsan fedezékbe vonultunk. Pár perccel később két maszkos, bőrdzsekis alak, őket pedig két férfi követte…

   - Hamarosan visszajövünk érte!

   - Kicsi Pillangóm, hát nem tanulsz semmiből? Legközelebb már nem itt leszünk.

   - Nem lesz legközelebb. – előbújtam rejtekemből és Boss fejének szegeztem a pisztolyt – Hol van Jung Soo?

   - Nocsak, hát ismét találkozunk. Örülök, hogy megtisztelsz jelenléteddel… kár, hogy nem sokáig élvezhetjük a társaságodat. V!

   - Igenis! – egyik fegyveremet Siwonra fogtam, a másikat meg a Lepkére.

   - Ha őt akarod, akkor előbb velem kell végezned! – Bossra céloztam.

   - Meg velem. – előrántottam mindkét kardomat és a két maffiózó felé tartottam.

   - Mi van, már lányok segítségére szorulsz, ha gázos a szitu? Ejj, elpuhultál…

   - Fogd be! – majdnem meghúztam a ravaszt, de a Pillangó megállított.

   - Ne süllyedj le az ő szintjére, ezt hagyd meg nekem!

Míg ők egymással voltak elfoglalva, addig én megpróbáltam beosonni, hátha megtalálom Jung Soot.

   - Te menj vissza, keresd a túszt. Addig én itt maradok a „kedves úriemberekkel”. – ki kell hoznunk Leeteuköt, de ha itt szórakozunk, akkor sosem jut ki, ezért be kell küldenem Minniet.

   - Nem lesz bajod?

   - Ne aggódj, egyben maradok.

   - Oké… - gyorsan eltűntem az épületben.

   - Nos, hol is tartottunk? Oh, igen… Siwont hagyd ki ebből, velem van dolgod.

   - Vele is. De így legalább egyszerre szabadulhatok meg tőletek.

   - Miért segítesz nekem? – fordultam zavarodottan a lány felé. Olyan ismerős volt a hangja… mintha…

   - Mert ez a feladatom, ha ezt ti, zsaruk nem is hiszitek el és bűnözőként tekintetek rám.

   - Milyen édesek vagytok… túl édesek, cukorbeteg leszek tőletek. – egy figyelmeztető lövést adtam le a levegőbe – A következő bennetek fog nyugovóra térni… veletek együtt.

   - Ne is reménykedj benne, nem ölhetsz meg! Feltámadok, bármit is tegyél!

   - Azt hiszed? És mit szólnál ahhoz, ha a kis védelmezetteddel kezdeném. – Siwonra lőttem… de a golyó nem találta el, mert a liba elé ugrott.

   - Miért…? – elkaptam az összecsukló lányt és letérdeltem vele.

   - Mert… ez a feladatom… - jobb vállamat fogva próbáltam felállni – Nyugi, megmaradok. – visszarogytam a térdemre és fejemet mellkasának támasztottam.

„Ez az illat… ez a hang…” – óvatosan megpróbáltam leszedni róla a maszkot, de megfogta a csuklómat. Olyan erőtlen volt, olyan gyenge… sose láttam még ilyennek.

   - Ne tedd… kérlek…

   - De…

   - Jobb, ha nem. – ismét feltápászkodtam és elvánszorogtam a motoromig. Felszenvedtem a fejemre a sisakot és; bár iszonyatosan fájt; de mindkét kézzel megmarkoltam a kormányt és elhajtottam. Bízok Min Hyeben, meg tudja oldani… ráadásul én sem leszek távol sokáig, csak bekötöm a sebet.

   - Te szemét, most meghalsz! – dühösen indultam meg Boss felé…

   - Mutasd, mit tudsz!