„Nem, nem lehet igaza Minnienek!
Ennyi ismeretség után nem szerethettem bele Siwonba, ez teljes képtelenség!
Tény hogy jól éreztem vele magam, sőt, még nőnek is, aminek régóta nem, de ezen
kívül semmi extra. Ez biztosan nem szerelem, nem lehet az! Nem gyengülhetek el,
mert az egyenlő lenne a halálos ítéletemmel, ebben a világban meg főleg.”
– gondolataimba merülve idegesen doboltam lábammal a padlón, a pultnak
támaszkodva. 1 hét telt el az incidens óta, de még mindig azon agyalok, amit
Minnie mondott. Szerencsére a fiúkat sem láttam egy ideje, így nem zavarodok
össze még jobban.
Heo
Min meglepően csendes azóta, hogy rákérdeztem, mit is érez valójában. Nagyon
gyanús nekem, hogy valóban bele szeretett… az pedig végzetes hiba lenne, mert a
Boss-félék kihasználhatnák. – Hahó, Föld hívja Minget! – arca előtt csápoltam,
de semmi reakció.
- Igen… persze… biztos… - motyogtam magam
elé bámulva.
- Reménytelen…
-
Ming, tudnál adni 2 Martinit és egy Whiskeyt?
- M-mi? Mit?
- Te meg merre jársz? Mert nem itt, az
biztos.
- Bocsi, Hyori. Mit kértek? 2 Martini és egy…
- Whiskeyt.
- Azonnal viheted is. – hátat fordítottam
neki és kitöltöttem az italokat – Tessék, egy Martini, még egy Martini és egy
Whiskey.
- Köszi. – gyorsan kivittem a hármas
asztalhoz, aztán visszamentem Heo Minhez – Miért vagy mostanában ilyen
szétszórt? Valami baj van?
- Nem… Mi lenne? Jól vagyok.
- Pedig nagyon nem úgy nézel ki. Biztos
nincs semmi?
- Persze. Csak kicsit nyúzott vagyok, ennyi
az egész.
- Mitől?
- Az utóbbi pár napban nem tudtam jól
aludni.
- Van valami különösebb oka?
- Nem hiszem. Vagyis… Néhány kérdés kavarog
a fejemben és nem tudok rájönni a válaszokra. Pedig nagyon igyekszek.
- Például milyenek?
- Nos… Hé, ne rajtam teszteled a pszichodoki
tudásodat. Inkább menj dolgozni.
- Oké… De én csak segíteni akartam.
- Tudom, és jól is esik, de ezekre nekem
kell választ találnom… egyedül.
- Te tudod. De ha valamiben tudok segíteni,
akkor csak szólj.
- Mindenképp fogok. – mosolyogva fordultam
vissza az üvegek felé, de az aprócska görbület hamar lekonyult. „Nem folytathatom ezt így tovább, valamit ki
kell találnom…” Gyorsan nekiláttam átnézni, hogy miből kell rendelnünk.
***
2
nappal a sikertelen szabadítási kísérlet után kaptunk egy kis csomagot, benne
egy DVD-vel. Nem bontottuk fel egyből, előbb bevizsgáltattuk, hogy nem lehet-e
levélbomba, de szerencsére nem az volt, csak egy sima boríték. Kiszedtük a
lemezt és megnéztük, hogy mi van rajta…
- Ha
élve akarjátok látni, akkor…
Mivel
régen voltam már a bárban, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek. Elsősorban nem
is azért, hogy információkat gyűjtsek, hanem azért, hogy kicsit összeszedjem a
gondolataimat.
-
Nahát, Siwon! Régen láttunk. Hogy vagy?
- Siwon…?! – nem akartam megfordulni, inkább
tovább ellenőriztem a készletet.
- Szia, Hyori. Köszönöm, jól… nagyjából.
- Csak nagyjából?
- Álmatlanság, semmi komoly.
- Neked is?
- Is?
- Min…
- Hello, zsaru. – átkaroltam Hyori vállát.
- Szia, Min Hye… Neked is sz…
- Most mennem kell hátra, le kell adnom a
rendelést. – rá sem pillantva igyekeztem eltűnni. Nem akarom, hogy még jobban
összezavarjon.
- Ebbe meg mi ütött?
- Lassan egy hete ilyen.
- Egy hete… De akkor…
- Akkor mi?
- Semmi, nem lényeg.
- Pontosan. Na, mit adhatunk?
- Valami alkohol menteset, még szolgálatban
vagyok. Viszont előtte nagy baj lenne, ha hátra mennék?
- Muszáj?
- Menj csak.
- Hyori!
- Most mi van? Olyan jól el szoktak
beszélgetni… mikor épp nem akarják egymást megölni.
- Köszi, mindjárt jövök. – lemásztam a
bárszékről és elindultam az irodához. Kopogtattam párat és benyitottam. –
Zavarhatlak egy kicsit?
- Gyere csak be. – szerencsére a monitor
eltakart, így nem láthatta rajtam, hogy mennyire nem akarok vele beszélni. –
Miről van szó?
- Miért vagy ilyen?
- Milyen?
- Visszahúzódó.
- Sose voltam az és most sem vagyok, csak
nyugira van szükségem, ennyi.
- Múltkor miért tűntél el szó nélkül?
- Mert így szoktam, minden játékomat gyorsan
eldobom, megunom őket.
- Te meg miről beszélsz?
- Azt hitted, hogy akarok tőled bármi
komolyabbat is? Ez esetben hatalmas bakot lőttél, sose gondoltam rád úgy, mint
lehetséges pasimra. Egy éjszakára megfeleltél, de többre nem lennél jó, túl
uncsi lenne.
- Akkor nem ezt mondtad. Mi változott az óta.
– mögé léptem és jobb vállára tettem a kezem.
Összerándultam,
mert pont ott ért a vállamhoz, ahol a sérülésem van. Nem akartam, hogy
észrevegye, mennyire fáj, ezért magamra erőltettem egy mosolyt.
- Valami
baj van a válladdal?
- Nem, semmi… csak ügyetlen voltam és
megrándult.
- Értem… Biztos nincs más a háttérben? Olyan
gyorsan berohantál ide, amikor megjöttem. Rosszul esett, mert azt hittem,
közelebb kerültünk egymáshoz azon az estén… Tévedtem volna?
- Nem…
- Ez nem volt épp meggyőző… Miért akarod
tagadni, hogy jó volt és szívesen emlékszel vissza rá?
- Ez nem így van! – az asztalra csapva
pattantam fel a székből.
- Pedig nagyon is úgy tűnik, hogy tetszett.
Ezzel árultad el magad. – közelebb léptem hozzá.
- Nagyon tév… - hirtelen fordultam meg és
nem számítottam rá, hogy ilyen közel van hozzám… alig pár centi választotta el
arcunkat – Nagyon tévedsz…! – el akartam lökni, de mindkét csuklómat elkapta és
magához rántott.
- Ne tagadd, én sem teszem.
- Mi?
- Jól hallottad, bármikor szívesen
megismételném azt az estét.
- Eressz el, különben… - megpróbáltam
kiszabadítani kezem, hogy valami fegyvert tudjak szerezni.
- Különben mi lesz? – még erősebben szorítottam.
- Engedj el!
- Bezzeg akkor nem ezt mondtad… Akkor most
miért?
- Mert… félek. Rettegek az érzéseimtől,
azoktól, amik gyengévé tesznek és kiszolgáltatottá az ellenségeim számára. Nem
akarom, hogy kihasználhassák az érzelmeimet. Nem engedhetem meg magamnak azt a
luxust, hogy szeressek!
- Miért, talán te vagy a Le…
- Nem! Ki ne mond, nem vagyok az!
- De ha nem te vagy az, akkor nem kell így
viselkedned.
- Dehogynem! Nem akarok csalódni, gyenge és
törékeny lenni. Értsd ezt meg és hagyj végre békén!
- Hát jó… Nem foglak ezzel soha többé
zaklatni. Csak gondoltam, jó lenne megbeszélni, ha már köztünk történt… -
elengedtem és elindultam kifelé – Ha kell újabb infó, úgyis jövök. Szia.
- Szia… - az asztalba kapaszkodva a padlóra rogytam
– Szeretlek… - motyogtam magam elé halkan, miközben utat engedtem kibuggyanó
könnyeimnek – Minnie, igazad volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése