Akárhogy
is próbáltam tagadni elsősorban magam előtt, már nem tudtam tovább elfojtani. Minnienek
igaza van, beleszerettem, pedig nem lett volna szabad. Ha ezt az ellenségeim
megtudják, akkor könnyedén fogást találhatnak rajtam. Meg kell előznöm őket és
mihamarabb kiiktatni a gyenge pontomat, még ha ez azzal is jár, hogy… megölöm
őt. Fájni fog, de muszáj megtennem, különben engem nyírnak ki és akkor az egész
lepke-mozgalom megsemmisül. Egyetlen módon tudom őt magamhoz csalni, ez pedig a
verseny, amin ha nyer, információkat kaphat a Pillangóról… azaz rólam.
Nagyon
meglepődtem, mikor újabb 1 héttel később Heo Min felkeresett és kihívott egy
futamra. Az utóbbi napokban szinte ki se mozdultam az irodából, folyamatosan
azon voltam, hogy megtaláljam végre Jung Soot. Remélhetőleg Ming most tartja
magát a szavához és elárul nekem pár dolgot, amik talán segíthetnek Leeteuk
ügyében… minden morzsára szükségem van.
A
megbeszélt helyen motoromnak támaszkodva vártam rá. Még mindig nem vagyok biztos
döntésem helyességét illetően, de a megfelelő pillanatban nem remeghet majd a
kezem, fel kell készülnöm mindenre.
-
Szia. – mellé sétáltam, mivel látszólag nem vett észre. – Készen állsz?
- Szia… - vettem egy nagy levegőt – Azt hiszem.
– nem tudtam a szemébe nézni, féltem, hogy akkor egyből elgyengülnék. Hátat fordítottam
neki és megfogtam a sisakomat.
- Várj! – vállára tettem kezem – Valami baj
van? Furán csendes vagy…
-
Nincs semmi, csak haladjunk a dolgunkkal. – lesöpörtem kezét és fejemre húztam
a bukót.
Nem
értem, miért viselkedik így, de ha nem akarja, akkor nem kérdezgetem tovább.
Felszálltam én is a motorra, felvettem a fejvédőmet és indulásra készen voltam.
Megadtam
a jelet és már kezdődött is a verseny. Nem is volt igazán nagy a csata, mivel
nekem mindegy volt, hogy melyikünk nyer vagy veszít, mert így is, úgy is meg
fog halni…
Végig
vezettem, meg sem próbált előzni. Az előző alkalommal le is szorított az útról,
folyamatosan kanyargott előttem, hogy ne tudjak kerülni, de most… semmi.
Könnyedén, küzdés nélkül értem célba, amit leszállás után egyből szóvá is
tettem. – Miért hagytad magad? Versenyről volt szó, nem arról, hogy én megyek
elöl, te pedig követsz engem!
-
Bocs, közben elment a kedvem.
- Miért nem veszed már le a sisakot, rég
vége a menetnek.
- Nincs kedvem.
- Mi a fene ütött beléd?
- Te…
- Mi?
- Te, te barom! – vállainál olyan erősen
löktem őt meg, amennyire csak tudtam. Leszedtem a sisakomat és előrántottam a
pisztolyom. – Miattad vagyok ilyen és ez nem jó!
- Tedd azt el.
- Nem! Te vagy az egyetlen gyenge pontom,
ami ebben a világban végzetes. Sajnálom, de meg kell…
- Nem, semmit sem kell! Egyetlen este miatt
ölnél meg?
- Nem, hanem azért, mert beléd szerettem!
Akkor, azon az éjszakán azt éreztem, hogy végre megint nő vagyok, nem csak egy
képzett, hidegvérű gyilkos. Csodás volt minden egyes pillanat, de nem
engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy szeressek. – remegő kézzel ugyan, de
mellkasára irányítottam a fegyvert.
- Ming, tedd le! – lassan felálltam és közelebb
mentem hozzá. Tisztában vagyok vele, hogy az életemmel játszok, de nem lenne
képes meghúzni a ravaszt… gondolom.
- Nem lehet, nem érted? Mindenem ettől az
egy lövéstől függ.
- Ezt hogy érted?
- Ne gyere közelebb! – már két kézzel
fogtam, hátha így biztosabban tudok célozni. – És pont úgy, nem kell
elmagyaráznom neked, hiszen mindjárt lelőlek!
- Tényleg meg tudnád tenni?
- Meg! Nem véletlenül vagyok az, aki.
- Ki vagy te? – már mellkasomnak nyomódott a
hideg fémcső, éreztem, ahogy remeg kezében. – Csak nem…?
- Mert ha igen? Akkor kiveszed a fegyvert a
kezemből és te ölsz meg engem?
- Nem. – óvatosan elvettem tőle a pisztolyt
és távolabbra dobtam, majd magamhoz rántottam és szorosan öleltem.
- Engedj el! – megpróbáltam ellökni, de túl
erősen tartott, még fejemet is tartotta hátulról. - Eressz el, ha mondom!
- Nem! Előbb nyugodj le!
- Engedj ár el!
- Miért menekülsz el a problémáid elől?
- Nem menekülök, épp próbálnám megoldani,
csak meggátolsz benne.
- Az a megoldás, hogy megölsz?
- Igen…
- Ez nem volt túl meggyőző?
- Akkor mégis mit kéne tennem, mi?! – ettől féltem,
pont ettől. Nem akartam gyenge lenni, nem akartam sírni… de elérte. – Ha megtudják,
hogy én is beleestem a legalapvetőbb hibába, amit ebben a világban el lehet
követni, akkor biztosan az lesz az első dolguk, hogy támadnak… rajtad
keresztül. Nem akarok sebezhető lenni!
- Nem is kell. Ha nem tudnak róla, akkor nem
is tudják kihasználni.
- Te… Most azt mondod, hogy titokban?
- Csak ha te is akarod.
- Én… - mégis mit kéne erre mondanom? Jó
ötlet lenne belemenni egy ilyen kapcsolatba? Nem tudom, mit is kéne tennem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése